Mindenki életében eljön a pont, amikor azt mondja, így már nem mehet tovább.

Tudjátok, ismerik sokan a képet a házról ahol elromlik a csap. A lehető legrosszabb döntés felgyújtani, és venni egy olyan házat ahol a csap is jó. Legalább egyszer meg kell próbálni megjavítani. Jelen esetben két fő dolog kell. A csap (aki kivételesen Én lennék), és a férfi, aki hajlandó a javításra.

Boldog vagyok. Összezuhant, de boldog. Mert szerelmes vagyok, és érzem, hogy ez az egész még nem reménytelen. Hogy van még bennünk annyi, hogy tegyünk magunkért. Mint a legelején, ne csak Ő és ÉN, hanem újra MI legyünk.

Ezeregy dolog van egy ölelésben. Egy beszélgetésben, aminek nem kell mélyenszántónak lennie. Csak az érdeklődés a másik iránt, már az sokat jelent. A tenni akarás, hogy tudom, hogy nem halott a dolog de akarom, hogy jó legyen. Mert Ő is olyan fontos számomra, mint Én neki. Honnan tudom, hogy szeretem? Egy gyereknek érzem magam mellette, mint valami áhított játékot, úgy csodálom amikor mesél. Hogy hozzá a legjobb bújni este. Nincs olyan pillanatom, hogy ne jutna eszembe valamiért. Hiányzik, amikor nincs velem, és mindent megadnék az idő megállításáért amikor itt van. Hogy nekem az ő mosolya a legszebb és minden vágyam látni, hogy boldog. Én boldog vagyok, mert az életem része, és ott vagyok otthon, ahol ő van.

Régen úgy gondoltam a szerelem elengedhetetlen egy kapcsolatban. Tévedtem. A szerelem grátisz. Nem dominál. Ha az ember szerelmes, azaz idő múlásával szeretetté alakul. Ritka, amikor az 50 éves házasok még mindig szerelmesek. Ha a kötődés nincs meg, na az már gáz. Türelmesnek kell lenni. Két és fél évem ment rá arra, hogy ezt megtanuljam. De a tehetetlen várakozás megmérgezi az ember lelkét. Hogy ami éltette, egyik percről a másikra megszűnhet létezni. A legrosszabb érzés a világon. Bármit megtennél, de csak csendben ülnöd és várnod kell.

De honnan tudod, hogy a másik is hajlandó a változásra? Alapjaiban változik a helyzet. Vagy érzed, kinél mi. Én mondjuk személy szerint az alapoknak örülnék. Amikor már tudom, hogy nem csak +1 fő vagyok. Legyen az egy mit csináltál a hétvégén, hogy érezted magad. Jó alapra lehet stabil házat építeni. Vagy a semmiből egy ölelés. Egy csók, amiben érzed az erőt. Egy kedves mosoly vagy egy gyengéd simogatás. Az apróságok, amikor minden építésben lévő kapcsolatban stabil alapot képeznek. Az alapban ezek mondjuk a profi zsaluk. A beton az emlék. A sima emlék amit idővel elfelejtesz, olyan mint a beton amit a szomszéd macskája összemászkált. A tökéletesen sima, hiba mentes betont a közös emlékek adják. Tehát ez a második lépés. Ezek csak úgy nincsenek. Csinálni kell őket. Sajnos ez van. Meg kell mozdulni a jó meleg házból és elmenni valahova. Bárhova. A lényeg, hogy ketten (és/vagy többen de párosával) és ezeket az emlékeket gyártani kell.

Mennyivel szívesebben emlékszik vissza az ember a közös pillanatokra. De ez csak akkor lehetséges ha vannak ilyenek. Közös pillanatot szülhet egy nyugodt séta, egy fagyizás, egy közösen megoldott probléma. Ilyen példának okáért a mélypontból való kimászás. Lehetséges, de közösen kell megoldani ezt az „problémát”. Végérvényesen tudod hova juthatunk el ha igazán akarjuk (azon kívül, hogy bárhova)?

Leülhetünk a kanapéra a házban, amit az alapoktól együtt építettünk.

A házban ami nem került semmibe, csak időbe és tenni akarásba.

A házban, amiben már a csap is jó.