Zafír

A Vadon 1. rész

Az első 9 mérföld

2016. május 20. - Léni.

 

Mostanában Cheryl Strayednek érzem magam. Nem tudom, láttad-e a Vadon c. filmet vagy olvastad a könyvet, amennyiben igen, ismerősek lesznek a következő sorok, viszont nemleges válasz esetén, elolvashatod életem első spoilerezését. A sztori lényege röviden annyi, hogy Cheryl azért, hogy A-tól Z-ig átrágja magát az életén, átgyalogol Észak-Amerikán, és három hónap alatt végigér egy 1100 mérföldes túraösvényen – magyarán a nő, kisétált Londonba, Pestről-, de elérte, amit akart. Ez a film – mivel ez a könyv kimaradt az életemből (egyelőre) – pont olyan, mint az indiai kajás szerelmes filmem, az Élet ízei. Vannak olyan filmek, amik kedvet hoznak valamihez. Megnéztem az élet ízeit, és két hétig az indiai kultúrán és ételek sokaságán pörgött az agyam. A Vadon mégis kicsit más. Egy barátom ajánlotta, azért, hogy seggeljem végig és tanuljak belőle. Először húsz kerek percig volt hozzá türelmem, mert meggyőződésem volt, hogy a barátom tévedett, és ennek a filmnek semmi köze hozzám. Aztán eltelt pár nap, és rájöttem, hogy van benne valami és lehet, hogy jobb lenne, ha mégis végigseggelném és figyelnék is rá. Két óra elteltével jött egy érzés, ami arra késztetett, hogy álljak fel és induljak el. Nem tettem. Más utat választottam. Két hete még úgy gondoltam, végleg elhagyott a régi énem. Az összes időm a munkába fektettem, a barátaim eltűntek, mivel nem szántam rájuk időt. Ezt is Gyurcsány Ferisen elkúrtam. Viszont! Kerekítve egy hete megváltozott minden. Majdnem minden. Rájöttem, hogy az én útvonalam és az én túrám nem egy havas hegységen és sivatagon át vezet és még csak nem is 1100 mérföldön át tart. Más az irány más minden.

Egy olyan helyzetben, amikor más összeomlana, és a kardjába dőlve tenné fel magának a kérdést, miszerint „Most mi lesz?”, nekem egy olyan teher esett le a vállamról, amit Te talán két napig sem cipelnél. Mégsem zuhantam meg, mégis újra tudtam mosolyogni. Őszintén.

vadon_2.gif

A terhem – ami szimpla szellemi teher volt csupán -, egy puszta segítség nyújtás volt. A terhem egy munka volt. Amit imádtam, mert a körülvevő emberek többsége aranyat ért. Viszont 364 óra munka után – másfél hónapban -, kiadták az utam. Ez van, fogadd el alapon. Ha ők kiadták, hát akkor én útra kelek.

Évek óta ódzkodom a hazajárástól és az otthonléttől. Szorongás tölt el, akár mikor belépek a lakás ajtaján. Fura érzés, mivel épp az otthonomról beszélek. Egy ideje szükség törvényt bont alapon - és mert szeretek két szék közül a pad alá esve visszakerülni oda ahonnan elindultam -, otthon laktam. Kilenc napja a változás szele suhant be az ablakomon. Megismertem valakit, aztán valakiket. Sátrat bontottam, és feljöttem pestre.

Mindig is megvolt a véleményem a pestiekről, félreértés ne essék, a budaiakról ugyan úgy. Ugyanakkor vágytam egy pesti életre. Most itt vagyok. Megkaptam. Az indokolatlan békabrekegés és madárcsicsergés helyett, amit mindig is utáltam, most egy lakás alatt lévő kocsma, és a száguldó autók zajára alszom el. Zene füleimnek. Rájöttem, hogy a csend, amire vágytam csak egy belső csend volt. Ha megunom a zajt, kimegyek a gangra, és mintha elvágták volna a két világot. Nyugalom és csend honol.

Még csak kilenc nap telt el, de érzem, hogy félig már révbe értem. Holnap kiderül a másik fele is a történetemnek. Az én utam kilenc napja megtalálni a valódi énem. Egy olyan helyen, ahol mindig is elképzeltem magam.

vaadon_1.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://iwashere.blog.hu/api/trackback/id/tr248734752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.