Zafír

Minden oké?

2016. április 07. - Léni.

A minap egy nagy becsben tartott barátommal szóba kerültek az energiavámpírok, így beástam magam az témába. Ahogy olvastam a sorokat, rájöttem, hogy a felsorolt szempontok alapján ilyen volt az exem, egy-két haver vagy barát is. Sőt, körülbelül mindenki. Kicsit megsimogatta a lelkem, ahogy felleltem csendben mindenkiben egy kis vámpírt, rájöttem magammal kapcsolatban pár dologra. „Az energiavámpír egyik jellemző tulajdonsága, a lelki szemetes használata.”

Mindenki cipel a hátán terheket, mindenkinek vannak gondjai. Van, aki anélkül, hogy bárki kérdezni rázúdítja a terhét másra. Osztozik, hogy neki kevésbé legyen rossz. Mást sem tesz, csak firtatja a gondjait és a „milyen pocsék az élet” gondolattal kezdi a napot. Majd, miután a csendes társ (aki az esetek nagy részében én vagyok), mindent meghallgatott, feldolgozott, átgondolt, kedves barátunk egy „köszönöm, hogy meghallgattál” nélkül lelép. Majd ha új problémái lesznek, a folyamat újrakezdődik. Ő panaszkodik, én hallgatok csendben. Feldolgozom az infót, majd mélyen elraktározom. Valahol a saját gondjaimtól nem messze. Mert nekem is vannak, elég sok. Hogy mi vagyok én?

Nem, nem lelki szemetes vagyok. Én már egy egész lelki szeméttelep.

Mindig azt mondtam, azt vallottam, hogy a barátok azért vannak, hogy segítsék egymást. Minden téren. Ha én meghallgatlak téged, segítek, hogy a te terhed egy kicsit könnyebb legyen (ezzel növelve a saját puttonyom), vagyok annyira mazochista, hogy nem várom el ugyan ezt cserébe. De elvárom, hogy ne havonta egyszer keresd meg a társaságom azzal, hogy elpanaszold milyen borzasztó az életed.

Az enyém sem fenékig tejfel. Sőt, senkié.

De én találtam egy helyet, ahova úgy öntöm a magamét, hogy az neked ne legyen teher. Te most itt ülsz, velem együtt egyenesen a kupac tetején.

Mielőtt félreértésekbe keverednénk. Ez a második otthonom, a menedékem. A hely, ahol tudom, hogy maximum erőt adok másnak, nem plusz terheket.

Nem mondom, hogy tőlem soha senki nem kérdezi meg mi a baj. Az, hogy én nem festek valami túl jól, és kedves gesztusból megkérdezi minden oké-e, nem jelenti azt, hogy én egyenesen a nyakába önthetek mindent. Csak kedves akar lenni, valójában nem is érdekli mi bajom.

Egy eléggé bensőséges kapcsolat kezdete az, ha én valakinek elkezdek beszélni. Ha én kinyitom a szám, másodpercek kérdése és könny szökik a szemembe.

A sírás nem a szomorúság és a fájdalom jele, hanem a felszabadultságomé. Egy kicsit könnyebb lesz a lelkem. Laptop és blog nélkül. Viszont a sírás az, amit sokan nehezen kezelnek. Ne sajnálj. Nem a sajnálatodra, hanem a hallgatásodra és a segítségedre van szükségem.

Túl sok terhet cipelek, és az is lehet már, hogy a fele valójában nem is az enyém. Kezdem azt érezni, amit 45-50 évesen kéne majd éreznem. Azt hiszem elfáradtam. Ahogy telnek a napok, egyre biztosabb vagyok ebben. 22 éves egészséges nő vagyok, szabad akarattal és magabiztossággal rendelkezem, tegnap este pedig miközben sétáltam haza az üres utcán, minden második lépésemben benne volt az érzés. Elfáradtam. Már nem bírom tovább.

Furán hangzik, de mindig tiszteltem magam a kitartásom miatt. Mindent meghallgatok, megjegyzek. Rengetegszer szúrnak hátba, mégis állok még mindig a talpamon. Türelemre nevelnek az eltelt napok, mert minden este úgy csukom le a szemem, hogy ma is tanultam valamit. Kitartó és türelmes emberré kell válnom.

Édesanyám egyszer azt m i ondta nekem, csodálja a higgadtságom. Csodálja, hogy minden rossz szót csendben elviselek és magamban elfolytok. Havonta egyszer tudok sírni. Most már. Este. Kint az utcán, vagy ott és akkor, amikor senki nem hall és senki nem lát. Így könnyebb. Néha úgy érzem, ha most erős vagyok és tűrök. Ha itt az idő fordul majd a kocka. A karma dolgozik. Mindenkinél. Abban biztos vagyok (ha jelen esetben egy emberről beszélünk), akkor kettőnk közül a hangya nem én leszek.

Sosem voltak nagy kívánságaim. Mindig csak egy valakit kívántam. Aki a nap végén mindent elfelejtet egy kósza mosollyal.

Türelmes ember lettem.

Minden téren.

De most inkább iszom egy kávét, és megváltom a világot.

A bejegyzés trackback címe:

https://iwashere.blog.hu/api/trackback/id/tr118577792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.