Szokták mondani, hogy saját hibájából tanul az ember. Anyukám mindig azt mondta hülye vagyok, ha ezt az „életelvet” követem, mert jobban járok, ha más kárán tanulok. Nem hallgattam rá, pedig figyelmeztetett. Én viszont próbáltam hinni a mesében. Elhinni, hogy most tényleg más lesz. Ő biztos más. Nem volt az. Elvakított a sok hazugság, a vetítés, hogy én úgyis rosszul látom a dolgokat. Tévedett. Három hónap kellett hozzá, hogy én is lássak, ne csak nézzek. Vége.

A különbség közte és köztem, hogy én ember maradtam Ő meg, ha leesik az EGO-járól az IQ-jára szörnyet hal. Bár mondjuk annyira nem buta hisz észrevétlenül eltartatva magát arany életet élt. Eddig. Hál’ Isten a mai reggel rájöttem, az alma nem esett messze a fájától. Rohadtul nem! Csúfolódunk, csúfolódunk… majd egyszer megtapasztalja milyen az, ha már nem őrzöm a kis titkait. Már rohadtul érik, de még nyelek egy kicsit.

Még sosem próbáltam előadni a hattyúk halálát. Lassan itt lenne az ideje.

Egy dologban jó volt mégis. Tényleg megmutatta kik a barátaim.  Ők voltak azok, akik az első pertől kezdve átláttak a ködön hol én épp sűrűn elvoltam merülve, de mégsem figyelmeztettek, mert ezt is meg kell tapasztalnom. Köszi srácok, ezt mondjuk szívesen kihagytam volna az életemből.
Rájöttem, hogy anyámék nem is olyan rossz fejek, és még most is csak jót akarnak.
De a lényeg, hogy két opció van, vagy nyerek, vagy tanulok. Ha visszatekerhetném az időt, figyelmen kívül hagynám az üzenetét, nem vetném be a hacker technikám és keresném meg a neten, hogy hívják, és nem kezdeném el felvenni vele a kapcsolatot. De ez is jó volt valamire. Tudom milyen már ha tettlegesség nélkül megfojtanak. Innentől észre veszem a jeleket. Az elejétől. A legelejétől.
Lehet, hogy az előttem lévők nem is voltak olyan rosszfejek, és már előre sajnálom a következőt.

Sosem voltam még ennyire felszabadult attól, hogy egyedül vagyok. Nincsenek határok, nincsenek magyarázkodások. Nem érzem rosszul magam, ha két szónál többet váltok a barátaimmal, vagy ha nem megyek haza egyből munka után. Elkezdtem újra élni. Fél év, és újra utálni fogom ezt az állapotot, de ezt majd akkor.

Addig jó amíg elhiszed, hogy az élet szar, de te legalább szép vagy.